Igen, igen, adásba kerültünk!!! Ott voltunk, nyilatkoztunk! Még soha nem jártam rádióban, ezért előtte nagyon izgultam, kicsit talán túlzottan is. Azt se tudtam, hol vagyok. És tényleg nem, mert mikor egy szinte üres szobába vezettek bennünket Gézával, azt gondoltam, biztos eltévedtünk. Aztán kiderült, hogy épp költözködik a rádió, szóval jó helyen járunk. Gézával közös mikrofont kaptunk, emiatt szerintem furcsa volt a hangom, bár ahogy láttam a kommentek között, volt akinek bejött,:) de alig értem rá ezen filózni, mert csak úgy ömlöttek felénk a kérdések, és alig volt időnk rendesen válaszolni. Iszonyúan felpörögtek a témától! Mindenáron tudni akarták, hogy mit derítettünk ki például az elsőbbségi cukorkáról. Tisztára rákattantak, hogy ettől begyorsulnak a postások. Na ja, úgy tűnik! Egyébként üzenem mindenkinek, aki írt nekünk az adás után, hogy igen, még mindig várjuk a bizonyítékokat! Leplezzük le együtt az ELKÁ-t! Meg kell találnunk a központjukat! Már egész közel járunk a megoldáshoz! Hajrá hunterek! Ja, Géza üzeni, hogy őt főleg videók érdeklik, de én azt mondom, jöhet bármi, csak jussunk hozzájuk közelebb!
Valahol vártuk is, hogy megtörténjen. Sejtettük, hogy eljön az a
potn, amíg nem bírják tovább a hallgatást. Nem mondom, hogy nem
lepett meg minket, de azért amikor bekövetkezett, nagyon durván
megijedtünk. Végtére is, lehetett volna bárki vagy bármi. Tudod: éj
leple alatt beállít egy fekete, hatalmas autó, telefonhívások,
melybe nem szól bele senki. Asszem túl sok krimit nézünk. Felhívott
minket egy ELKA-s.
Mike és Ede akaratán kívül lett ELKA-hunter. Lássuk csak:
%u201EMike-kal még akkoriban ismerkedtem meg, amikor Londonban
dolgoztam éhbérért egy halfeldolgozóban. Mike korábban Szegeden
tanított angolt, és megígérte, hogy ha egyszer visszajutok Pestre,
meglátogat. El is jött, én meg mutogattam neki a nevezetességeket.
Épp egy templomnál álltunk, amikor Mike észrevett egy elsuhanó kék
embert. Aztán utánaszaladt, és az ember helyén már csak egy kék
pont volt. A következő pillanatban meg már az sem. Jó, hogy a
kezemben volt a kamera, különben senki sem hinné el. Mike azóta se
tért magához. Tegnap váratlanul visszarepült Londonba, és még csak
azt se mondta, hogy ha arra járok, látogassam meg én is.
Friss hozzászólások
joey226 - több éve
Nem rósz ez a dolog.Főleg amit Tikky irt.Nem rósz lehetőség vissza menni emlékezettel a múltba. Ezt ki fogom próbálni majd.
Bejegyzés: Elhívhatlak egy időutazásra? Mondjuk a múlt hétvége megfelel?
korvin - több éve
öö bocsi, hogy szólok, de ti sose frissítitek az oldalt?
Bejegyzés: Új taggal bővültünk: Beni, a 4. Hunter!
mandrake - több éve
Hát, ez az egyik legbutább promóciós blogbejegyzés amit valaha láttam. Már durván értelmetlen baromságba csap át. Semmi kellem, semmi butuska báj, semmi eredetiség. Gáz, na. Sorry. A szolgáltatás meg... Na jó, hagyjuk.
Bejegyzés: Breaking News! Egy kiugrott tag vallomása!
Egy: mi az hogy ELKA-Hunters? Hát ehhez tudnod kéne, mi az az ELKA... Kettő: Jól van, akkor mi az az ELKA? Nos, az ELKA egy rövidítés, azt jelenti: Elsőbbségi Különleges Alakulat. Ez persze va...
A videó önmagáért beszél, érdemes minden részletre odafigyelni: mikor jön zavarba a postás kisasszony, és hogy milyen konkrét válaszokat ad kérdéseinkre. Azt hiszem máris előreléptünk: az ELKA léte...
%u201EHi elkahunterek! Az a zigazsag, hogy amikor a szanalmason olvastam errol az egesz elkasagrol, azt gondoltam, h f@ssag. A hvaerom viszont tokre raporgott (mondjuk o minden ilyenre raporog, mi...
Hát tessék: itt van némi infó arról, hogy is lehetséges mindez. Köszönet a szemfüles beküldőnek, "Nagy Tájszon"-nak, aki egy könyvtárban lett figyelmes a cikkre. Annyit még hozzátennék, h...